2016.04.04. Határtalan
Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.
499 perc Bibliaolvasást szervezett a helyi református templomban a Sárospataki Református Egyházközség. Ezzel a kezdeményezéssel a reformáció 500 éves évfordulójára készült a közösség. Bódisz Attila először a rendezvény kitalálójával, dr. Mátyás Péter főgondnokkal beszélgetett.
Egy új sorozatot indítunk útjára, amelynek a címe A mikrofonnál Kolozsvár- Európa Kulturális fővárosa. A műsor célja, hogy a kolozsváriak számára megfoghatóbbá tegyük a 2021-es kulturális főváros fogalmát. Beszélgetéseink keretében be szeretnénk mutatni azt, hogy a civil és egyházi szervezetek, illetve politikusok, miként látják ennek a megvalósítását, mit várnak el tőle, illetve szakmailag mi az a plusz amit hozzá tudnak adni. A sorozat első részében Horváth Annával Kolozsvár alpolgármesterével beszélgetett Mihály Noémi és Szegedi Csaba. Ebből hallhatnak most egy részletet.
Húsvétra készülve idén is egy jótékonysági tojásfestő akció valósult meg Beregszászban. A Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet a Kölcsey Ferenc és Kálvin János Szakkollégiumokkal közösen valósította meg. A fiatalok az akcióból befolyt összeggel a Sámuel Alapítvány munkáját kívánták támogatni, melyet az ünnep elteltével át is adtak az alapítványnak. Kollégánk is a helyszínen járt és előbb a Kölcsey Szakkollégium képviselővel Szanyi Gáborral és Molnár Attilával beszélgetett…
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





