2016.04.07. Határtalan

A hiszékenység csapdái címmel zajlott Mályiban a Mécses üdülőközpontban a gömöri egyházmegye kétnapos presbiterképzése, melyen kiderült, hogy viszonyuljunk keresztényként az alternatív gyógyászathoz, és a mindenféle csodaszerekhez, amelyeket kínálnak nekünk. A Határtalan mai adásában az előadóval, Erdélyi Judittal hallhatnak beszélgetést.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

499 perc Bibliaolvasást szervezett a helyi református templomban a Sárospataki Református Egyházközség. Ezzel a kezdeményezéssel a reformáció 500 éves évfordulójára készült a közösség. Bódisz Attila először a rendezvény kitalálójával, dr. Mátyás Péter főgondnokkal beszélgetett. 

Húsvét ünnepe kapcsán valószínűleg többet gondolkodtunk a feltámadásról, mint egyébként. Hogyan kell ezt elképzelnünk? Hogyan támadunk fel: testben vagy csak lélekben? Ezekről kérdezzük Kállay Dezsőt, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Újszövetségi Tanszékének adjunktusát. Az interjú második részét adjuk közre. A riporter: Mihály Noémi

A Johannita Segítőszolgálat munkatársai kétnapos elsősegélynyújtó tanfolyamot tartottak Mezőváriban április elsején és másodikán. A képzés következő szakasza kéthét múlva valósul meg. Azt követően pedig egy záróvizsgán bizonyíthatnak a résztvevők. A képzés első napján kollégánk is a helyszínen járt és az oktatókkal beszélgetett. Riporter: Nagy Gabriella.

Április 1-én és 2-án került megrendezésre Mályiban a Mécses üdülőközpontban a gömöri egyházmegye harmadik presbiteri felnőttképzésre, amelynek témája az alternatív gyógymódok, és a homeopátia volt a témája. A képzés előadója Dr. Erdélyi Judit volt, aki nagy jártasságról tett tanúbizonyságot, és alaposan felkavarta az ezek körüli látszólagos állóvizet. A két nap során rengeteg hiedelmet és mítoszt sikerül ledöntenie. A következő beszélgetésből, amelyet felvidéki önkéntes munkatársunk, Mikos Tamás készített, az is kiderül, hogy miért foglalkoztatja őt ennyire ez a téma.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...