2016.04.09. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában újra a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium vezető lelkésze, Kassai Gyula esperes nyilatkozik.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Idén is egy jótékonysági tojásfestő akció valósult meg Beregszászban. A Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet a Kölcsey Ferenc és Kálvin János Szakkollégiumok közösen valósították meg a programot. A fiatalok az akcióból befolyt összeggel a Sámuel Alapítvány munkáját kívánták támogatni, melyet az ünnep elteltével át is adtak az alapítványnak. Kollégánk is a helyszínen járt és előbb a Kölcsey Szakkollégium képviselővel Szanyi Km Gáborral és Molnár Attilával beszélgetett

2021 Kolozsvár Európa kulturális fővárosa. Ez alkalommal Horváth Annával Kolozsvár alpolgármesterével beszélgetett Mihály Noémi és Szegedi Csaba. Ebből hallhatnak most egy részletet.

Nagy öröme van a Czeglédi Péter Református Gimnáziumnak Léván, hiszen kiharcolta, hogy mégis nyithasson az intézmény első osztályt a 2016/17-es tanévben. Ambrus Erika felvidéki önkéntes munkatársunk mikrofonja előtt erről beszél Kassai Gyula az intézményt alapító és fönntartó gyülekezet lelkipásztora, barsi esperes.

Kohut Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatója. Több évtizede végez már nevelő-oktató munkát. Ezen tevékenységéért Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki. Március 12-én, Budapesten vehette át a rangos elismerést.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...