2016.04.12. Határtalan

A hiszékenység csapdái címmel zajlott Mályiban a Mécses üdülőközpontban a gömöri egyházmegye kétnapos presbiterképzése. A Határtalan mai adásában az előadóval, Erdélyi Judittal hallhatnak beszélgetést.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Húsvét után érdemes elgondolkodnunk azon, vajon mi maradt meg bennünk az ünnepből? Most egy olyan családhoz látogatunk el, amelyben különös megtartó ereje van a közösségnek, a felvidéki Füleken élő Somogyi Alfrédhoz és Somogyiné Sörös Mártához, a nyolcvanas évein már túl levő pedagógus házaspárhoz. A riporter Tarnóczi László.

A Kolozsvári Református Kollégium április 9-én, szombaton 9-12 óra között nyílt napot szervezett a IX. osztályba felvételizők számára ahová kollégánk Szecsődi Árpád is ellátogatott. Kovács Tibor iskolai lelkipásztort és szakiskolai felügyelőt kérdezte a nyílt nappal kapcsolatosan.

Elhelyezték Badalóban az új óvoda alapkövét. Április nyolcadikán ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a program. Ezt követően a leendő óvoda területére vonult át az ünneplő közösség, ahol a felszólalásokat követően az alapkőavatására került sor, melyben egy időkapszulát is elhelyeztek. A terepi munka facsemeték ültetésével zárult, majd a település kultúrházában szórakoztatták a megjelenteket a Margaréta óvoda növendékei és a kultúrcsoport. Az est Tolcsvay Béla, Kossuth-díjas magyar gitáros, zeneszerző, szövegíró jótékonysági koncertjével zárult. Majd fogadásra került. A Házat – Hazát Alapítvány elnökével, Lőrincz Kálmánnal, Nagy Gabriella beszélgetett.

Április 1-én és 2-án került megrendezésre Mályiban a Mécses üdülőközpontban a gömöri egyházmegye harmadik presbiteri felnőttképzésre, amelynek témája az alternatív gyógymódok, és a homeopátia volt a témája. A képzés előadója Dr. Erdélyi Judit volt, aki nagy jártasságról tett tanúbizonyságot, és alaposan felkavarta az ezek körüli látszólagos állóvizet. A két nap során rengeteg hiedelmet és mítoszt sikerül ledöntenie. A következő beszélgetésből, amelyet felvidéki önkéntes munkatársunk, Mikos Tamás készített, az is kiderül, hogy miért foglalkoztatja őt ennyire ez a téma.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...