2016.04.15. Határtalan

Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös adását, a Határtalant.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Szülészettel bővülhet a budapesti református Bethesda Gyermekkórház. Az intézményben új szárnyat alakítanak ki, ahol a természetes szülést helyeznék előtérbe Sok család azzal a problémával is megkereste a kórházat, hogy az abortuszra várók a gyermekét váró vallásos anyáknak nehezen kezelhető helyzetet okoznak. „Mivel egyházi kórház vagyunk, jelezték nekünk, hogy a szükség van olyan szülészetre, ahol ezekkel nem kerülnek szembe a várandós anyák.” – mondta az igazgató. Velkey Györgyöt hallják.

Április 11-dike József Attila születésnapja és egyben a magyar költészet napja. Kárpátalján is évről évre megemlékezünk a magyar irodalom nagyjairól. Idén is több helyszínen, sokszínű programokkal várták az érdeklődőket. Beregszász főterén a ProCultura Subcarpathica civil szervezet készült a Vers a téren című programmal. A rendezvény előtt a szervezet munkatársaival beszélgettünk. A következőkben Kocsis Juliannát, Pallagi Mariannt és Molnár Krisztinát hallják.

2016 április 10 én a Kolozsváron a Hidelvei Református Egyházközségben a 100 éve születet Nagy István református lelkipásztora emlékeztek. A néhai lelkipásztornak három gyermeke volt, akik közül az ifjú Nagy István meghalt, de kettő él és ők jelen voltak a megrendezett megemlékezésen. A néhai lelkipásztor lányai közül, Nagy Margittal, aki tanárnő délvidéken, rádiónk munkatársa Szecsődi Árpád beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...