2016.04.27. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Több jeles évfordulót is fókuszba helyezett a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Tudományos és Művészeti Bizottsága tudományos konferenciasorozatában. Ennek részeként az egyetem oktatóit is bevonva szimpóziumot rendeztek a Debreceni Református Kollégiumban, Nemzet, kultúra, identitás, párbeszéd címmel. A témák és előadások érintették az Erasmus 500 éve, 1516-ban megjelent görög-latin Újszövetségét, megemlékeztek a 125 éve született Karácsony Sándor kiemelkedő jelentőségű munkásságáról, valamint az 56-os magyar forradalom eseményeiről. Kiemelkedő kérdésként szerepelt ezen az alkalmon a Nostra Étáte, a 2015 december 10-én kiadott vatikáni dokumentum, mely a keresztények és a zsidók közötti testvéri kapcsolat megerősítését, és az antiszemitizmus háttérbe szorítását célozza. Nemesszeghy Dániel elsőként Bölcskei Gusztáv püspököt, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorát kérdezte a konferencia legfontosabb kérdéseiről.

Immáron hetedik alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Vőfélytalálkozót, melyre a Kárpát-medence számos pontjáról érkeztek vőfélyek. Az eseménynek Bótrágy község adott otthont. Bacskai József nagyvőféllyel, a program szervezőjével, Kovács Elemér beszélgetett.

Vasárnap Kolozsváron, a sétatéren rendhagyó módon hívta fel a figyelmet a gyógyíthatatlan betegek ápolásának fontosságára és szükségességére a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítvány, az eseményről Tóth Csillát a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársát kollégánk Szecsődi Árpád kérdezte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...