2016.04.28. Határtalan
A Határtalan mai adásában beszámolunk a Barsi Református Egyházmegye bibliaismereti versenyéről is.
Huszonötödik alkalommal szervezték meg a Református Óvodák Kárpát-medencei Szakmai Találkozóját. Ez a fórum évről évre lehetőséget kínál a református intézmények óvodapedagógusai számára, hogy tájékozódjanak az őket érintő aktualitásokról, megosszák mindennapi munkájukkal kapcsolatos kérdéseiket és tapasztalataikat. A jubileumi alkalomnak ezúttal Pécs adott otthont (április 15-én és 16-án). A következő percekben Szabadi Edit, a szervező Református Pedagógiai Intézet szakértője foglalta össze a találkozó eredményeit. A riporter Oláh Ilona.
A kolozsvári Minerva-ház épületében április 16-án sor került az Árkossy István Nagymesterek-Reneszánsz és barokk festőművészek csarnoka című könyvbemutatóval egybekötött kiállítás megnyitójára. A rendezvényen rádiónk munkatársa, Márton Zsuzsa beszélgetett Németh Júlia műkritikussal.
Édesanyák hete címmel indított programsorozatot a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete. A több napos rendezvényen magyarországi szakértők tartottak előadásokat, melyben sok édesanya kérdésére igyekeztek választ adni. Az program előtt Nagy Gabriella kérdezte az előadókat...
Az idén is megrendezésre került a Barsi Református Egyházmegye bibliaismereti versenye Nagyölveden, a gyülekezet szervezésében, a helyi alapiskola épületeiben. A verseny témája Mózes élete volt. Az 1–4 osztályosok versenye előkészítője, Izsmán Jónás, ipolysági lelkipásztor, az 5–8 osztályosok versenyének előkészítője Ficzere Tamás, nyitrai lelkipásztor és Antala Éva a házigazda nagyölvedi gyülekezet lelkésze mondják el tapasztalataikat felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika mikrofonja előtt.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





