A Pátria rádió Világosság református műsorának 2016. május 1-ei ajánlata

A Pátria rádióban 2016. május 1-én, a 7.05-kor kezdődő műsorban szó lesz az élő vízről, a pozsonyi egyházmegye konfirmandus találkozójáról és a tornagörgői gyülekezetről.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Jézus élő vizet ígér a szomjazónak. Sőt, az is mondta, hogy aki hisz benne az Írás szerint, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Mire utalt ezzel a kijelentéssel és milyen eredménye lehet annak, aki él ezzel a lehetőséggel? A kérdésre a választ Szabóné Hires Erzsébet sókszelőcei lelkipásztor adja meg igehirdetésében.

Első alkalommal szerveztek konfirmandus találkozót a pozsonyi egyházmegyében a konfirmáció előtt álló fiataloknak Dunaszerdahelyen, amelyen szó volt az Istenhitről a tudományos világban és a migrációval kapcsolatban a muszlimokról is. Ennek kapcsán beszélgetés hangzik el Vámos Béla missziói előadóval, felsőpatonyi lelkipásztorral, Varga László lakszakállasi lelkipásztorral és a résztvevő fiatalokkal.

Tornagörgőn a legutóbbi népszámlálás szerint az 1137 lakosból 939-en magyar nemzetiségűnek, 516-an pedig reformátusnak vallották magukat. A közösséghez azonban nem mindenki ragaszkodik, ami megmutatkozik az istentiszteletek látogatottságán is. Ehhez hozzájárul a gyülekezet létszámának a fokozatos csökkenése is. Van-e kiút ebből a helyzetről? A jelent és a jövőbeli terveket Hranyo Mihály lelkipásztor vázolja fel.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.

A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.


Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...