2016.04.30. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét adásainak híreiből válogattunk.
Mindennapos kérdés Ukrajnában és Kárpátalján a megélhetés, a gazdasági nehézségek és az áhított fellendülés. Többek között ezekről is kérdeztük Brenzovics Lászó urat, az Ukrán Legfelsőbb Tanács képviselőjét. Riporter: Birta Zoltán.
Vasárnap Kolozsváron, a sétatéren rendhagyó módon hívta fel a figyelmet a gyógyíthatatlan betegek ápolásának fontosságára és szükségességére a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítvány, az eseményről Tóth Csillát a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársát kollégánk Szecsődi Árpád kérdezte.
Immáron hetedik alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Vőfélytalálkozót, melyre a Kárpát-medence számos pontjáról érkeztek vőfélyek. Az eseménynek Bótrágy község adott otthont. Bacskai József nagyvőféllyel, a program szervezőjével, Kovács Elemér beszélgetett.
Az egyházi ingatlanok romániai visszaszolgáltatásáról szóló fehér könyv címet viseli az az angol nyelvű kiadvány, amelyet szerda délben mutattak be az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Hivatalában. A négy magyar történelmi egyház jogászai, szakelőadói által összeállított kötet bemutatóján az is elhangzott, hogy fordulat állt be a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, Mihály Noémi összeállítása következik.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





