2016.05.04. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
Április 22. és 24. között került sor a KRISZ Tóháti alapszervezetének megrendezésében a Szikra ifjúsági hétvégére. Több mint száz fiatal részvételével valósult meg a program, melyről Pataki Gáborral, a Tóháti alapszervezet programfelelősével Nagy Gabriella beszélgetett.
Az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi szakosztálya április 28-án szimpóziumot szervezett Csernobil - 30 év távlatából címmel, az elődáson felszólalt a témában jártas Uray Zoltán, aki a reaktorbaleset egészségügyi hatásairól beszélt, Mócsy Ildikó, aki a radioaktív szennyeződések témában szólalt fel, valamint Bartók Katalin, aki a sugárzás élővilágra tett hatásairól beszélt. Az előadás után rádiónk munkatársa, Márton Zsuzsa a szakértőkkel. beszélgetett az egészségügyi hatásokról.
Három gimnáziumi és két általános iskolai első osztály indul 2016 szeptemberétől a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában és Általános Iskolájában – derült ki az immár hivatalos beiratkozási-felvételi eredményekből. Minderről Nagy-Baló Csaba igazgató nyilatkozott rádiónknak.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





