2016.05.07. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában a Barsi Református Egyházmegye idei bibliaismereti versenyéről számolunk be.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Április 24-én, Szent György napján tartott éves Szövetségi Cserkésznapját a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség. Melynek keretében megvalósult a VI. Fórai Sándor rovásíró verseny is. A programról Jakab Annamáriát, a szövetség ügyvezető elnökét, Lőrinc Róbert kérdezte.

Albert Emlékházban. A kiállítás megnyitóján Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója beszélgetett a festőnővel, aki ezúttal legújabb Sárospatakot ábrázoló akvarelljeit és akrillal készült festményeit hozta el. Molnár Irénnel beszélgetünk. Riporter: Mihály Noémi.

Április 22. és 24. között került sor a KRISZ Tóháti alapszervezetének megrendezésében a Szikra ifjúsági hétvégére. Több mint száz fiatal részvételével valósult meg a program, melyről Pataki Gáborral, a Tóháti alapszervezet programfelelősével Nagy Gabriella beszélgetett.

Az idén is megrendezésre került a barsi egyházmegye bibliaismereti versenye Nagyölveden, a gyülekezet szervezésében, a helyi alapiskola épületeiben. A verseny témája Mózes élete volt. Az 1-4 osztályosok versenye előkészítője, Izsmán Jónás, ipolysági lelkipásztor, az 5-8 osztályosok versenyének előkészítője Ficzere Tamás, nyitrai lelkipásztor és Antala Éva a házigazda nagyölvedi gyülekezet lelkésze mondják el tapasztalataikat felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika mikrofonja előtt.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...