2016.05.12. Határtalan
Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.
Gazdasági konferenciát szerveztek nemrég Beregszászban. A rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont. Az esemény sok helyi vállalkozót mozgatott meg. A Kárpátalját érintő gazdasági támogatásról elsőként Grezsa István kormánybiztost hallják… Riporter: Kovács Elemér.
Szerda délben sajtótájékoztatót tartottak a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb előadása kapcsán, a Szilágyi Domokos költeménye alapján készült „Öregek könyve” című produkciót szombaton láthatja először a közönség. A Plugor Sándor rajzai inspirálta költemény 699 verssort számlál, ami talán 699 lépést jelent a végső nagy átkelés felé, véli Mihaela Panainte rendező. A bákói születésű Panainte a kolozsvári Zeneakadémia operarendezői szakán diplomázott 2007-ben, a Sala Mică Színház igazgatója, amelynek székhelye a kolozsvári Ecsetgyár volt. Őt kérdezzük, elsőként arról, hogy miért éppen Szilágyi Domokosra és az Öregek könyvére esett a választása. Riporter: Mihály Noémi.
„Egy házunk van” címmel teremtésvédelmi konferenciát rendez az Ökogyülekezeti Mozgalom, június 3–4-én. A helyszín a debreceni Megújuló Energia Park. Neves előadók, környezetbarát innovációk és új lehetőségek segítenek majd elmélyíteni a fenntartható fejlődés és környezetvédelem egyre fontosabbá váló témakörét. Szűcs Boglárkát a Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalmának referensét kérdeztük a részletekről.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





