2016.05.18. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
Gyülekezeti napközis tábort szerveznek Tetemváron. A református egyházközség idén is nyári napközis tábort rendez június 20–24. között a Jókai Mór Református Általános Iskolában. A részletekről Plaszkó Zoltán hitoktatóval Tóth Éva beszélget.
Kolozsváron harmadik alkalommal került megrendezésre a Születés Hete rendezvénysorozat, amelynek keretében egy héten át előadások, bemutatók, beszélgetések, ismeretterjesztő és szórakoztató programok sokasága szolgálta a minél zavartalanabb felkészülést a gyermekáldásra. Május 13-án Patrubány Csilla tartott előadást biztonságos babahordozás címmel. Az bemutató után rádiónk munkatársa, Márton Zsuzsa kérdezte az előadót a babahordozás részleteiről.
Kárpátalja és a Kárpátok, hegyvidékeivel, erdős területeivel megannyi kisebb-nagyobb vad számára jelent optimális élőhelyet. Matuz István vadgazdával Kovács Elemér beszélgetett.
Megnyerte az országos katasztrófavédelmi versenyt a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola csapata. A gyerekek 21 csapatot utasítottak maguk mögé. A felkészülésről és a versenyről, az intézmény igazgatóját és a versenyzőket Jászter Beáta kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





