2016.06.17. Határtalan

A Határtalan mai adásába Révész Tibor zselízi lelkipásztorral hallhatnak beszélgetést a helyi templom és parókia épületegyüttesének kibővítéséről.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. által meghirdetett pályázat biztosítja a szerzők műveinek megjelentetését, író-olvasó találkozók szervezéséről és folyamatos médiajelenlétről gondoskodik, valamint szakmai érdekképviseletet nyújt. Kárpátaljai nyertesei is vannak a Kárpát-medencei Íróakadémiának. Az egész Kárpát-medencéből mindössze 10 írót választottak a mentorok közé, többek között a kárpátaljai Lőrincz P. Gabriellát, akivel kollégánk, Nagy Gabriella beszélgetett…

Sajtósétára hívták a média képviselőit csütörtök délután a Méra World Music szervezői. Bethlendi András és Varga Zoltán főszervezők elárulták, hogy Erdély első világzene fesztiváljának ötlete éppen abban a csűrben született, ahol a sajtótájékoztatót tartották, és ami a rendezvény fő helyszíne lesz. A Szarka-telek zöld gyepén Varga Zoltán főszervezőt, Mihály Noémi kérdezte.

Még az elmúlt évben döntött a zselízi református gyülekezet a templom és parókia épületegyüttesének a kibővítéséről. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától pályázat révén 950 ezer forintot nyertek tetőbeépítésre, az Egyetemes Egyháztól pedig 10 ezer euró kölcsönt igényeltek a tervezett munkálatok elvégzésére. A tervek szerint a fejlesztés a következő évben fejeződne be. Felvidéki munkatársunk Iski Ibolya beszélgetett a gyülekezet lelkipásztorával, Révész Tiborral.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...