2016.06.18. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában a kárpát-medencei református rádiók közös műsorának elmúlt heti híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Június kilencedikén a Rákóczi Főiskola aulájában írta alá az Egán Ede gazdaságfejlesztési program együttműködési szerződését Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár és dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, ukrán parlamenti képviselő. A program keretében több 10 milliárd forint támogatás érkezik az elkövetkező években Kárpátaljára.  A lehetőségekről Nagy Gabriella kérdezte Magyar Levente államtitkár urat.

Keretegyezményt írt alá ma délelőtt a Babes Bolyai Tudományegyetem és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, amelynek értelmében a két intézmény ezután hivatalos keretek között folytathatja az együttműködést. Ezáltal újabb lehetőségek is megnyílnak előttük. Elsőként Soós Anna a Babes Bolyai Tudományegyetem rektor helyettese beszél az egyezményről.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete 2012-ben jött létre azzal a céllal, hogy képviselje vidékünk nagycsaládjait, népszerűsítse ezen létformát. Azóta is állandó programokkal készül vidékünk kis és nagycsaládjai számára. A nyár igencsak színesnek ígérkezik, telve jobbnál jobb programokkal. Erről kérdeztük Lőrinc Pétert és Szilberhart Szabinát, az egyesület munkatársait… Riporter: Nagy Gabriella.

Kolozsváron a Györkös Mányi Emlékházban csütörtök este VersfilmEstre került sor, ahol bemutatkozott az ŐszinTE versszínház, amelynek alkotócsapata 2013-tól versfilmek készítésével is foglalkozik. A bemutató után rádiónk munkatársa, Márton Zsuzsa beszélgetett a versfilmek rendezőjével, Kocsis Tündével.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...