2016.06.30. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
Egy hét alatt közel 6 000 vizsgálatot végzett Erdélyben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos csoportja. Kórházakban, óvodákban, iskolákban, szűrték, vizsgálták és gyógyították a rászoruló gyermekeket. Mivel itt nincs kiépülve, sem a védőnői, sem az iskolaorvosi hálózat, volt olyan gyermek, aki most először találkozott orvossal – mondta rádiónknak Molnár Márta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat irodavezetője. A riporter
Almási Beatrix.
A 27. Szent László napi kórustalálkozóra került sor június 25-én a Kolozs megyei Tordaszentlászlón. Kollégánk Szecsődi Árpád a falu polgármesterét, Tamás Gebe Andrást valamint Szőke Zoltán nyugdíjas református lelkipásztort kérdezte az eseményről.
A június 28-ai nemzetközi Duna nap egy jó találkozási lehetőség volt a két ország határ menti területeit képviselő felek között. Az ukrán-magyar partnerek beszélgettek többek között az ökológiai kérdésekről és a közös fejlesztésekről. Szalipszki Endre főkonzul urat az ukrán-magyar együttműködésről és a határátkelők bővítéséről kérdeztük...
Felvidéki, erdélyi, továbbá kárpátaljai szakemberek találkoztak és cseréltek tapasztalatot a Kárpát-medencei Gyermekvédelmi konferencián, amelynek Debrecen adott otthont. Hazánkban jelenleg mintegy 22 és félezer kiskorú él gyermekvédelmi gondoskodásban, akiket igyekeznek minél hamarabb nevelőszülőknél elhelyezni, valamint a zsúfolt nevelőintézeteket átalakítani, felújítani, kulturált körülményeket kialakítani.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





