2016.07.09. Határtalan

A Határtalan hétvégi adásában újra meghallgathatják Kassai Gyula barsi esperessel és Édes Árpád alistáli lelkésszel, a Szlovákia Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztályának vezetőjével a barsi egyházmegye kórustalálkozója kapcsán készült beszélgetésünket.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Lassan közeledünk a reformáció 500-adik évfordulójához. Többek ennek kapcsán látogattunk el Verbőcre, ahol Molnár Zsolt helyi református lelkipásztorral Birta Zoltán beszélgetett a településről, gyülekezetről és annak templomáról…

A hét végén, Kolozsváron szerepelt a magyar ifjúsági és felnőtt taekwon-do válogatott a 7. Európa Kupán.  A Magyarbánhegyesi Taekwon-do Klub versenyzői is a magyar csapat tagjaként léphettek küzdőtérre.  Szép sikereket értek el a Tamás József 4 dános taekwondo mesterrel valamint Tamás Boglárka és Süli Tamara versenyzőkel kollégánk Szecsődi Árpád is beszélgetett.  

Július másodikán rendezték meg a 12. Lendület Ifjúsági Találkozót Tiszapéterfalván. Mely alkalomból közel kétezer fiatal gyűlt össze az Úr színe előtt. A találkozó fő témája: Ki a Király? A programot megelőző háttérmunkáról és a hangulatról kérdeztük a szervezőket. Riporter: Tóth-Orosz Bettina.

A barsi egyházmegye 8. alkalommal megrendezett kórustalálkozójának Garamsalló volt a házigazdája. Kicsi gyülekezet, nagy templom, nagy szeretet, s a nap, amely az Úré volt. Hét gyülekezeti énekkar és kórus és egy világi, a zselízi Franz Schubert vegyes kar dicsőítette az Istent ezen a délutánon. Ambrus Erika felvidéki önkéntes munkatársunk a találkozóról, az Istent dicsérő énekek fontosságáról kérdezte Kassai Gyulát, az egyházmegye esperesét és Édes Árpád alistáli lelkipásztort, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztályának vezetőjét. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...