2016.07.25. Határtalan

Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Nemrég, immáron ötödik alkalommal rendezte meg a Kuruc Fesztet, a programmal egyidős ProCultura Subcarpathica civil szervezet. A fesztivál egyben a szervezet és a Karpatalja.ma hírportál születésnapi ünnepsége is volt. Ennek megfelelően különleges programokkal és nagyszabású koncert műsorral készültek a szervezők. Idén először pedig kapcsolódó a fesztiválhoz, az azt megelőző napon megrendezték az első kuruc lovas napot Kárpátalján. A fesztivál forgatagában Kovács Elemér kérdezte Kudlotyák Krisztinát, a ProCultura Subcarpathica civil szervezet igazgatóját…

A második világháborút követően a Kárpát-medence országaiban berendezkedő kommunista államhatalom betiltotta a cserkészmozgalmat, amely itt nálunk is csak negyven év elteltével, a rendszerváltást követően bontakozhatott ki ismét. Így a négy évtized alatt főleg az amerikai emigrációban élő magyarok számára jutott az a feladat, hogy átmentsék a magyar cserkészet hagyományait. Azóta már Amerikában is felnőtt egy újabb generáció, amelynek tagjai azonban folytatják ezt a fajta szolgálatot, hiszen a cserkészmozgalmat magyarságuk megtartása, identitásuk megőrzése szempontjából az egyik legfontosabb eszköznek tekintik. Minderről bővebben erdélyi látogatása alkalmával az Amerikában született és ott élő Szentkirályi Pállal, a Cserkészszövetség vezetőtisztjével beszélgetett Sánta sepsiszentgyörgyi tudósítónk.

A nyár a táborozások ideje. Különösen a gyerekek élvezik ilyenkor az együttlétet társaikkal. Most egy református hittantáborba látogatunk el Diósdra. Fekete Ágnes riportjában Pogrányi Károly lelkészt, hitoktatókat, önkénteseket és elsősorban gyerekeket hallhatunk a következő percekben.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...