2016.07.26. Határtalan
A Határtalan mai adásában a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Kar dékánjával, dr. Lévai Attilával hallhatnak beszélgetést az elmúlt tanév eredményéről és a teológia jövőjéről.
Nemrég egy jelentős felajánlás érkezett a pásztói kórház jóvoltából a beregszászi járási kórház részére. Az egészségügyben használatos eszközökből és felszerelésekből álló rakomány Kárpátaljára való szállítása mellé állt Pánczél Károly, a magyar országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának az elnöke. Aki a kezdeményezésről és az anyaország támogatásáról beszélt kollégáknak. Riporter: Birta Zoltán…
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében mintegy 400 gyermek részvételével tartott koncertet Bagdi Bella énekesnő, akiről azonban tudni kell, hogy előadóművészi tevékenységén túl a pozitív pszichológia által kidolgozott módszereket felhasználva két évvel ezelőtt Magyarországon egy nagy sikernek örvendő és egyre inkább kiteljesedő úgynevezett boldogság-programot indított el. Erdélyi látogatásáról, a program részleteiről sepsiszentgyörgyi koncertjét követően beszélgettünk az énekesnővel. Riporter: Sánta Imre.
Sikeres tanévet zárt a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Kara. A 2015/16-os iskolaévben 76 hallgatója volt a karnak, 26-an alap-, 34-en mester-, 16-an pedig doktoranduszképzésben vettek részt. Annak ellenére, hogy évről évre egyre fogy a hallgatói szám, a 2016/17-es tanévtől új tanulmányi program indul a levelezői tagozaton, mégpedig a kétéves mesterképzés a diakónia-missziológia-szociális gondoskodás szakon. Az akkreditációs bizottság a karok értékelésekor a Református Teológiai Kart a hatodik helyre sorolta be. Ezekről az eredményekről beszélget a teológia dékánjával, Lévai Attilával felvidéki munkatársunk Iski Ibolya.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





