2016.07.29. Határtalan
A Határtalan mai adásában a nagyölvedi háromnapos szeretethídról hallhatnak beszélgetést.
Segélyszállítmány érkezett a munkácsi katonai kórházba. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közbenjárásával érkezett a kórházi ágyakat tartalmazó szállítmány. A támogatásról Adányi Lászlót, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi fejlesztésért és katasztrófavédelemért felelős vezetőjét, Birta Zoltán kérdezte.
A felvidéki Nagyölved község lakossága minden évben nagy izgalommal várja a Kárpát-medencei önkéntes napokat, azaz a Szeretethidat, melyet az idén hetedik alkalommal szerveztek meg. Hagyománnyá vált, hogy nemcsak a református, hanem a római katolikus közösség is bekapcsolódik az általános iskolával együtt és közösen tesznek a községért. Sőt, az idén az idősek nappali foglalkoztatója is csatlakozott a rendezvényhez. Hogy mit sikerült a három nap alatt megvalósítaniuk arról felvidéki munkatársunk Iski Ibolya kérdezte Antala Éva nagyölvedi lelkipásztort.
Bibliai rigmusok, mondókák írására bátorít egy pályázat: a cél, hogy a reformáció 500. évfordulójára olyan szövegek szülessenek, amelyeken keresztül az óvodások könnyen és érthetően megismerhetik a bibliai történeteket, szereplőket. A pályázatot a Sárospataki Teológiai Akadémia, a sárospataki református gyülekezet és a Petőfi Irodalmi Múzeum Magyar Nyelv Múzeuma írta ki. A részletekről Nyíri Pétert, a múzeum osztályvezetőjét Jászter Beáta kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





