2016.08.02. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
Első alkalommal szervezték meg a Suba Sándor labdarúgó emléktornát Mezőváriban. A település szülötte, egykori pedagógusa és labdarúgója tiszteletére szervezett tornán a helybeli és a környező települések fiatalajai is megmérettek. A programot a KMKSZ ISZ Vári alapszervezete hozta életre július 27-én. Kollégánk, Rajkó Balázs is a helyszínen járt, aki elsőként szervezőket kérdezte…
A modern pedagógus megváltozott szerepek és készségek, a változtatás módszerei címmel, református vallástanárképzőre került sor 2016 július 25 és 30 között a Kolozsvári Protestáns Teológiai intézetben. Kollégánk Szecsődi Árpád, a Bábes Bolyai tudományegyetem Református tanárképző karának tanárát a nyári akadémia programfelelését Püsök Sarlotát és Gorbai Gabriellát a pedagógia tantárgycsomag felelősét kérdezte az eseménnyel kapcsolatosan.
Kanadában járt egy magyar református küldöttség a közelmúltban, hogy a helyi presbiteriánus egyház vendégeként impulzusokat, ötleteket gyűjtsenek, többek között a hazai Csillagpont református ifjúsági találkozó szervezéséhez. A részletekről Németh Tamás református lelkészt Hegedűs Márk kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





