2016.08.06. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Házaspárok és házasság előtt állók számára szerveztek hétvégét Csongoron. Július 21. és 24 között várták a családokat előadásokkal, gyermekfelügyelettel és különböző programokkal. Az alkalom címe: „a szeretet kifejezése a házasságban”. Erről mesélt rádiónk kerekasztalánál ifj. Pocsai Sándor csongori lelkipásztor, akivel Domereckájá Júlia beszélget…

Különleges intézkedésekkel készül a városháza az UNTOLD fesztivál második kiadására. Az intézkedésekről a városi elöljárók és a fesztiválszervezők beszéltek egy hétfői sajtótájékoztató keretében. Riporter: Szegedi Csaba.

Máramaros-Ugocsa Egyházmegye, Verbőc községének temploma 30 évig volt lakat alatt. A 83 éves Komáromi Ilona emlékszik vissza a ’60-as évek elején elindított tiltásokra, melynek a közösség temploma és annak gyülekezete is áldozatául esett

Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében Bethlen Gábor könyvei címmel tartott előadást Kovács András művészettörténész professzor, az MTA külső tagja. Az előadás után rádiónk munkatársa, Márton Zsuzsa beszélgetett a professzorral.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...