2016.08.09. Határtalan

A Határtalan mai adásában beszélgetést hallhatnak Takács Klaudia komáromi segédlelkésszel, aki önálló prédikációírásban és a magyar nyelv tiszta, szabatos és stílusos használatában kiemelkedő teljesítéséért az idén Jakab István-díjat kapott.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Nemrégiben hunyt el Csete György , Ybl és Kossuth díjas építész, a Debreceni Református Kollégium diákja, több templom tervezője. A Kollégium akkor fogadta be, amikor egyetlen gimnáziumban sem tudott származása miatt továbbtanulni. Ezért mindig hálás volt a városnak és iskolájának. A következő percekben fia, Csete Örs mesél az édesapjáról, és arról a szellemi örökségről, amelyet a gyerekei kaptak tőle. A riporter Papp Beatrix.

A Kolozsvári Magyar Napok szervezőcsapata, pénteken tartott sajtótájékoztató keretében mutatta be az idei rendezvénysorozat témáját. Gergely Balázst a Kincses Kolozsvár Egyesület elnökét, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjét hallják. Szegedi Csaba összeállítása.

Az elmúlt hétvégén a horgászat szerelmeseinek kedveztek a beregszászi református gyülekezetben. A helyi római katolikus közösség horgászaival kiegészülve múlt szombaton gyűltek össze egy a városhoz közeli tónál, hogy egy napot ennek a sportnak szenteljenek. Taracközi Ferencet, a beregszászi református gyülekezet lelkipásztorát, az alkalomról és a nyár további programjairól kérdeztük. Riporter: Nagy Gabriella.

Jakab István-díj elnevezéssel Jakab István özvegye Jakabné Lelkes Ilona még 2015-ben alapítványt hozott létre a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Sárospataki Református Teológiai Akadémia hallgatói számára, amellyel Jakab István nyelvész emlékének kíván adózni. Az alapítvány célja az volt, hogy évente „az Erős vár a nyelv” feliratú éremmel és díjban részesítse azokat a teológushallgatókat, akik önálló prédikációírásban és a magyar nyelv tiszta, szabatos és stílusos használatában kiemelkedően teljesítenek. A Jakab István-díjat a  komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának a diplomaosztó és tanévzáró istentisztelettel egybekötött ünnepi alkalmán adták át. A felhívásra érkezett pályázatokat az alapítvány kuratóriuma által megbízott szakértői bizottság bírálta el. Az első helyezett Takács Klaudia doktorandusz hallgató, komáromi segédlelkész lett, akivel felvidéki munkatársunk Iski Ibolya készített beszélgetést.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...