2016.08.24. Határtalan

A Határtalan mai adásában Százvai László kisvárdai lelkipásztorral hallhatnak beszélgetést, aki a Fiatal Reformátusok Szövetsége által szervezett idei „ÉlesztŐ” előadója volt.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Véget ért Debrecenben, a Református Hittudományi Egyetemen a Konfi+  konferencia, amelyen a konfirmandus korosztállyal foglalkozó lelkészek, ifjúsági vezetők, vallástanárok tanácskoztak. Szontágh Szabolcsot, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodájának vezetőjét Szirák Sára kérdezte.

Kolozsvár 1316-ban kelt kiváltságleveléről, a 7oo éves jubileumi évforduló kapcsán a város kialakulásáról tartott előadást a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében dr. Lupescu Radu egyetemi docens. Az oklevél tartalmáról és jelentőségéről az előadót kérdeztük.

Hatodik alkalommal szervezte meg Családi csendesnapját a Kárpátaljai Református Egyházkerület. A programnak immáron másodszor, az ung megyei Nagydobrony község adott otthont. A jelentős mértékű kivándorlás ellenére így is több mint ötezren jelentek meg a helyszínen augusztus 20-án. A programok forgatagában a házigazda Ungi Egyházmegye esperesét, Balog Attilát kérdeztük. Riporter: Tóth-Orosz Bettina.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház ifjúsági szervezete, a Fiatal Reformátusok Szövetsége az egész év folyamán szervez ifjúsági és gyermekalkalmakat, de a nyár a táborok sokasága miatt rendkívüli időszak mind a szervezetnek, mind pedig a szolgáló önkénteseknek. Még több a tennivaló minden második évben, amikor az „ÉlesztŐ” nevet viselő országos ifjúsági tábor szervezésére is sor kerül. Így volt ez idén is, hiszen augusztus derekán egy sátoraljaújhelyi üdülőben gyűltek össze a fiatalok a református ifjúsági nagytáborba. A tábor központi témájának feldolgozásában Százvai László, a kisvárdai gyülekezet vezető lelkésze volt a segítségükre. Az előadóval felvidéki önkéntes munkatársunk, Molnár István beszélgetett. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...