2016.08.26. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Marosvásárhelyi Vártemplomi Református Egyházközség lelkipásztora és tisztségviselői vendégeskedtek Sárospatakon a helyi gyülekezet meghívása nyomán. A mostani látogatásnak volt már előzménye, ugyanis a sárospatakiak áprilisban ellátogattak az erdélyi városba. A két nagy múltú közösséget történelmi gyökerek kötik össze – mondta el rádiónknak dr. Fodor Ferenc a sárospataki gyülekezet lelkipásztora. Riporter: Bódisz Attila.

Következőkben egy kis ízelítő a városunkban zajló vakációs Bibliahétből, kollégánk Szecsődi Árpád ellátogatott két egyházközségbe is ahol épp most zajlik Vakációs Bibliahét, a Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközségben az ott jelenlevő munkatársakkal beszélgetett, a Hidelvei Református Egyházközségben pedig Menyhárt Ráhel részvevőt, valamint Szöllössy Etelkát a KOEN alapítvány munkatársát kérdezte az éppen zajló eseményről.

A magyar nemzeti ünnep alkalmából minden évben magas rangú kitüntetéseket osztanak ki. Idén Kárpátaljának is több díjazottja van. Legtöbben augusztus 20-án az aknaszlatinai ünnepségen vehették át a díjat. Vass Ilona II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektor helyettese az intézmény átriumában vehette át a kitüntetést Szalipszki Endre augusztus 22-én.

Most egy fotóművésszel beszélgetünk majd, aki viharos élettörténetének legfontosabb állomását így nevezte meg: "és akkor megláttam a fényeket". Baán Katalint hallják, akinek a képein megjelennek a zsoltárok, a vigasztalódás, a hit. Baán Katalint először túrkevei nagymamájáról kérdezte kollégánk, Fekete Ágnes.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...