2016.08.27. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában a Százvai László kisvárdai lelkipásztorral rögzített beszélgetésünket hallgathatja meg újra, aki a Fiatal Reformátusok Szövetsége által szervezett idei „ÉlesztŐ” előadója volt.
Hatodik alkalommal szervezte meg Családi csendesnapját a Kárpátaljai Református Egyházkerület. A programnak immáron másodszor, az ung megyei Nagydobrony község adott otthont. A jelentős mértékű kivándorlás ellenére így is több mint ötezren jelentek meg a helyszínen augusztus 20-án. A programok forgatagában a házigazda Ungi Egyházmegye esperesét, Balog Attilát kérdeztük. Riporter: Tóth-Orosz Bettina.
A 7. Kolozsvári Magyar Napok szerdai napján a K+ közösségi tér, a vállalkozó szellemű látogatóinak igyekezett a kedvében járni. Néhány társadalmi vállalkozás sikertörténetével ismerkedhettek meg az idelátogatók. A következőkben egy olyan divatcég vezetőjét hallhatják, amely farmereket hasznosít újra, ember központú, de egyben profitot is termel. Alföldi Árpáddal a divatcég vezetőjével Szegedi Csaba beszélgetett.
Harmadik alkalommal szervezte meg ifjúsági sportnapját a KRISZ Tóháti Alapszervezete. Augusztus 19-én a mezőkaszonyi sportpálya adott otthont a rendezvénynek, melyen másfél száz környékbeli fiatal vett részt. A helyszínen járt rádiónk munkatársa, Nagy Gabriella, aki a szervezőkkel beszélgetett…
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház ifjúsági szervezete, a Fiatal Reformátusok Szövetsége az egész év folyamán szervez ifjúsági és gyermekalkalmakat, de a nyár a táborok sokasága miatt rendkívüli időszak mind a szervezetnek, mind pedig a szolgáló önkénteseknek. Még több a tennivaló minden második évben, amikor az „ÉlesztŐ” nevet viselő országos ifjúsági tábor szervezésére is sor kerül. Így volt ez idén is, hiszen augusztus derekán egy sátoraljaújhelyi üdülőben gyűltek össze a fiatalok a református ifjúsági nagytáborba. A tábor központi témájának feldolgozásában Százvai László, a kisvárdai gyülekezet vezető lelkésze volt a segítségükre. Az előadóval felvidéki önkéntes munkatársunk, Molnár István beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





