2016.08.30. Határtalan
A Határtalan mai adásában Blanár Gabriella lelkipásztor, a kisgéresi Mustármag bábcsoport vezetője annak kapcsán osztotta meg gondolatait, hogy idén nyáron egy kiállítást szerveztek a korábban bemutatott előadások bábjaiból, díszleteiből.
„A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét is.” Ezt vallják riportalanyaink is, akik hosszú évek óta házasok. Horváth László sok-sok évvel ezelőtt a templomból kifelé menet ismerkedett meg feleségével. Akkor még egyikük sem gondolta, hogy egy életre szóló szövetség lesz a találkozásból. Pedig így történt. Több mint 50 éve jóban-rosszban kitartanak egymás mellett. Almási Beatrix összeállítása.
A Mezőbodoni Református Egyházközség életének egyik kiemelkedő eseményébe nyújt bepillantást a Nagy Ibolya által készített, most következő beszélgetés.
Második alkalommal szerveztek egészségnapot a beregszászi járásbeli Badalóban. Augusztus 27-én a helyi parókia gyülekezeti termében várták az érdeklődőket a község család orvosi rendelőjének munkatársai, akik egy sor egészségügyi mérés elvégzése után állították ki a résztvevők ’egészség-űrlapját’. A korábbi évtől mintájára egy kiértékelést is tartottak, ahol egészségügyi tanácsokkal is ellátták a pácienseket. Ezt követően két előadásra is sor került. A badalói család orvosi rendelő háziorvosát, dr. Jakab Lajost, Nagy Gabriella kérdezte.
Kisgéresben működik a Mustármag bábcsoport, amelynek tagjai a helyi általános kisiskola diákjai közül kerülnek ki, vezetőjük pedig a református gyülekezet lelkipásztora Blanár Gabriella. A több éve működő bábcsoport idén nyáron egy másik oldalával is bemutatkozott, hiszen kiállítást szerveztek a csoport előadásainak bábjaiból, díszleteiből. A bábkiállításról, a bábelőadások látványos elemeiről Molnár István felvidéki önkéntes munkatársunk kérdezte a bábcsoport vezetőjét Blanár Gabriellát.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





