2016.09.01. Határtalan
Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös műsorát, a Határtalant.
Nemrég szervezték meg az Európai Nagycsaládos Találkozót Rigában. A lett fővárosban megrendezett konferencián a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége jóvoltából 40 fő vehetett részt, többek között több kárpátaljai szervezet is képviseltette magát. Mondics-Kurmay Lívia, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnökségi tagjaként volt jelen az eseményen. Vele készült beszélgetésünket hallják. Riporter: Nagy Gabriella.
A Mezőbodoni Református Egyházközség életének egyik kiemelkedő eseményébe nyújt bepillantást a Nagy Ibolya által készített, most következő beszélgetés.
Lelkigondozói beszélgetésekkel, áhítattokkal, nyitott fülekkel és szívekkel volt jelen a KözösPont ökumenikus fesztiválmissziós sátor a Szegedi Ifjúsági Napokon. A katolikus, evangélikus és református egyházak által fenntartott misszió évről-évre járja a hazai fesztiválokat, hogy felmutassák Krisztust a fesztiválozó fiatalok körében. Király Gábor, a KözösPont SZIN-re kitelepült idei sátrának vezetője rádiónknak elmondta: mély, megnyíló beszélgetések voltak idén is a SZIN-en, volt olyan, aki elsírta magát a sátrukba. Idén a közösség témáját vezették végig a négy nap alatt, így közösségben a nemzettel, az egyházzal, Istennel és barátokkal. A fesztiválozók rajzolhattak a misszió sátránál, de akár levelet is írhattak saját maguknak, amelyet egy év múlva kapnak majd meg. Hegedűs Márk összeállítása.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





