2016.09.06. Határtalan

Hallgassa meg ma is a kárpát-medencei református rádiók közös adását, a Határtalant.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Jótékonysági koncertet tartottak szeptember másodikán Beregszászban. Az anyaországi Kodály Zoltán férfikar a helyi dalárdával és kamarakórussal lépett fel. A koncert helyszínéül a Rákóczi Főiskola átriuma szolgált. A befolyt felajánlásokból a beregszászi református gyülekezet templomának felújítását támogatják. A fellépés előtt Birta Zoltán kérdezte anyaországi vendégeinket…

Vasárnap avatták szentté Kalkuttai Teréz anyát, aki 1910-ben a mai Szkopje városában született.  A mai Albániában és Macedóniában is kisebbségben élő aromán nemzetiséghez tartozó Agnesa 21 évesen lépett be az angolkisasszonyok rendjébe. 1946. -ban lelkigyakorlatra utazott. A vonaton a harmadosztályú kocsiban óriási volt a tömeg, és megdöbbenve tapasztalta azt a nyomort és szegénységet, amely az indiaiak többségének kijutott. Ekkor ébredt rá küldetésére, arra hogy nincs joga a kolostor békéjében, kényelmében éljen, miközben az emberek, akiket szolgálni jött, nyomorognak. Küldetést érzett arra, hogy elhagyja a kolostort, megossza sorsát a szenvedőkkel és Jézust követve a szegények között szolgáljon. 1950 októberében Teréz anya megkapta a pápai jóváhagyást az új szerzetesrend alapítására, amely a Szeretet Misszionáriusai nevet kapta. Számos díjat kapott: Padma Shri (Pompás lótusz) díjat India elnökétől, és a Nemzetközi megértés díját a Fülöp-szigetek kormányától, VI. Pál pápától a  XIII. János pápa békedíjt, a Kennedy- és Albert Schweitzer-díjat,  Szabadság Érdemérmet, 1979-ben pedig a Nobel-békedíjat vehette át.A szentté avatás kapcsán Orbán Szabolcs erkölcsteológust, az Erdélyi Ferences Rendtartomány tartományfőnökét kérdezi Mihály Noémi a szentek tiszteletéről.

Az ötszáz évesnek tudott mátészalkai református templom külső felújítása szeptember végén befejeződik, de Becsei Miklós lelkipásztor abban bízik, hogy a reformáció 500. évfordulójára belülről és megújul a templom. A régmúlt üzent a jelenkornak, hiszen a toronygombban időkapszulát találta, a déli oldal falán olyan csúcsíves balak került elő amiről nem tudtak. A Kossuth téri gyülekezet lelkipásztora is megírta üzenetét a később jövő gyülekezeti tagoknak. Zsoldos Barnabás beszélgetése.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...