2016.09.10. Határtalan

A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét adásainak híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Nemzetközi elsősegélynyújtó versenyt szerveztek Beregszászban. Az ősze első hétvégéjén megrendezett programra négy ország huszonkét önkéntes csapata érkezett. A német, lengyel, ukrán és magyar elsősegélynyújtók négyfős csapatokban mérettek meg. A rendezvény az ivano-frankivszki és a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat közös projektjének zárása volt. A verseny kezdete előtt a szeretetszolgálat helyi vezetőjével, Makuk Jánossal, Nagy Gabriella beszélgetett.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Mistótfalusi Kis Miklós nyomdájának műszaki szerkesztőjére az egy éve elhunyt Bálint Lajosra emlékeztünk, Ősz Előd Sándor a Református egyházkerület levéltárosának segítségével, a felvételt kollégánk Szecsődi Árpád készítette.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hosszú ideje folytat már építő tevékenységet a történelmi Magyarország határain kívül is. Az elmúlt két év nehézségeiben is számtalan programmal igyekeztek könnyebbé tenni az ukrajnai és kárpátaljai lakosság életét. Október elején egy jótékonysági félmaratont szerveznek Beregszászban. Erről mesél Gerevich János, az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ elnöke. Riporter: Tóth-Orosz Betina.

A héten jelentkezhetnek még a Babes-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának alap- és mesteri képzésére az érdeklődök. A kínálatról és a kar életéről Lukács Olga dékánnal beszélgettünk. Riporter: Mihály Noémi.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...