2016.09.13. Határtalan

A Határtalan mai adásában az összefogás szép példájáról, a zalabai vízimalom megmentésének első lépéséről számolunk be,  ahol a falu lakosai, más falvakból valók, ipolybéli gyülekezet és mindenki, akinek szíve meghallotta a segítségre való fölhívást együtt tevékenykedett Zalabán.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Százhúsz évvel ezelőtt volt hasonló nagy rekonstrukció, átalakítás a kisvárdai református templomon, mint amilyen most fejeződött be. Hálaadó istentisztelet tartottak a hétvégén ebből az alkalomból. Itt készült Zsoldos Barnabás beszélgetése.

Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a Kolozsvári Állami Magyar Színház, amelyen Tompa Gábor, az intézmény igazgatója elmondta, hogy idén a színház a 224. évadára készül, emellett az Interferenciák nemzetközi színházi fesztivált is megszervezik, immár 5. alkalommal. A sajtótájékoztatót követően, bemutatókról, további tervekről és megvalósításra váró projektekről kérdeztük az igazgatót.

Harmadszor szerveztek Dobó napot Császlócon. A rendezvény a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a KMKSZ ungvári járási középszintű szervezete és a császlóci polgármesteri hivatal összefogásában valósult meg. A kulturális műsorral és kézműves foglalkozásokkal tarkított hagyományőrző fesztivál idén is sok érdeklődőt vonzott. Kovács Elemér a helyszínen kérdezte Kudlotyák Krisztinát, a Pro Cultura Subcarpathica igazgatóját.

Az eredetileg herczeg Esterházy-féle hitbizományhoz tartozó vízimalom, melyet a Szikince patak vize működtetett,s mely 1791-ben épült, sokáig szolgálta Zalaba község népét. Az idők folyamán a malom többször cserélt gazdát, míg végül az idén a falu önkormányzata meg tudta vásárolni az utolsó tulajdonosától, a Pál családtól. Sajnos, mára az épület már csak romhalmaz, de a falu elhatározta, hogy felújítja, megmenti. Szakemberek útmutatsa alapján,  amit önerőből meg tudott a falu tenni, megtette. A falu és a környék népét a „Mentsük meg a zalabai malmot“ fölhívással segíteni hívta. Volt, aki két kezével, volt, aki szerszámokkal segített, de az ipolybéli reformátusok azzal, hogy pogácsákat, süteményeket, üdítőket biztosítottak a segítőknek. Együtt dolgozott itt a polgármester, a lelkész, az MKP lévai titkára és sokan mások. A falu polgármesterét, Bögi Pathó Melindát felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika kérdezte erről az összefogásról és munkáról.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...