2016.09.14. Határtalan

Nagymegyeren az idén is megszervezték az öt napos gyülekezeti bibliai tábort az alapiskolás és az óvodás korosztályú gyermekek számára, amelynek témája itt is, – mint más napközis táborban – a szeretet volt. A Határtalan mai adásában a szervező gyülekezet lelkipásztora, a csoportvezetők és a résztvevő gyermekek szólalnak meg.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Elkezdődött a Sárospataki Református Teológiai Akadémia 486. tanéve. Az ünnepélyes tanévnyitót az utóbbi évek hagyományának megfelelően a sárospataki református gyülekezet vasárnap délelőtti istentisztelete keretében rendezték meg. Ezen Pásztor Gyula a teológia intézményi lelkésze hirdetett igét, ebből hallanak most egy részéletet.

Nemrégiben zárult az IKE, vagyis az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület közgyűlése, amelyet vezetőképző táborral kötöttek egybe. Ennek kapcsán beszélgettünk Tussay Szilárddal, az IKE ügyvezető igazgatójával. Riporter: Mihály Noémi.

A bodnár mesterségét egyre kevesebben űzik Kárpátalján is. Valamikor azonban Salánk is híres volt a hordókészítésről. A megfogyatkozott mesterekről és a közelgő szüreti időszakról beszélgettünk egy helyi bodnárral. Kovács Elemér összeállítása következik.

Szeretsz-e engem? – Jézus Péternek feltett kérdése volt a nagymegyeri gyermektábor fő témája a Keresztyén Oktatásért és Nevelésért alapítvány idei programja alapján. Erre épültek a bibliai történetek és a csoportos beszélgetések is, sőt még a reggeli áhítatok is erre kapcsolódtak. A Szabó lelkészházaspár már 23 éve szervez bibliai tábort a nyári szünidőben a gyermekek számára. A hagyományt pedig az idén is folytatták Nagymegyeren. Az öt napos együttléten az óvodások és alapiskolások ismerkedtek a szeretetről szóló bibliai történetekkel. Felvidéki munkatársunk Iski Ibolya riportja.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...