2016.09.16. Határtalan
Hallgassa meg ma is a Kárpát-medencei Református Rádiók közös műsorát, a Határtalant.
A bevándorlási válság egyre nagyobb teret nyer magának. Ez a hullám pedig nemcsak Európa nyugati részeire van hatással. Szeptember 14-én Beregszászba látogatott Völner Pál, aki a Rákóczi Főiskolán tartott előadást a migráció kapcsán, annak érdekében, hogy térségünkben is nagyobb rálátást nyerjünk a témára. A nap folytatásaként egy sajtótájékoztató keretében kaphattunk választ a felmerülő kérdésekre. Birta Zoltán összeállítása következik…
2016 szeptember 14-én az Erdélyi Református Egyházkerület Esperesek kollégiuma gyűlésezett Kolozsváron. Az ott elhangzottakról főtiszteletű Kató Bélát az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét rádiónk munkatársa Szecsődi Árpád kérdezte.
A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét meghirdeti bibliaismereti versenyét. A korábbiaktól eltérően azonban ez alkalommal nemcsak középiskolásokat, hanem főiskolásokat és egyetemistákat is várnak, és újdonság lesz még az is, hogy a fiatalok a regisztrációnál két (közép és haladó) szint közül választhatnak majd. A verseny nem titkolt célja rávenni a fiatalokat arra, hogy minél gyakrabban és minél nagyobb kedvvel vegyék a kezükbe a Szentírást. Úgy vélik, ehhez az egyik legjárhatóbb út, ha különféle feladatokat kell megoldaniuk, amihez forgatniuk kell a Bibliát- mondta Pecsuk Ottó a Magyar Bibliatársulat Alapítvány főtitkára. A riporter Tóth Éva.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





