2016.09.20. Határtalan
A Határtalan mai adásában Böszörményi Tamás, a nagykövesdi gyülekezet új lelkipásztora számolt be gyülekezeti munkálkodásukról, lelki építkezésükről.
2017-ben a reformáció 500 éves évfordulóján a kormány döntése értelmében Sopron és Debrecen mellett Sárvár lesz az országos jubileum harmadik kiemelt vidéki helyszíne. Az őrségi város a reformáció egyik bölcsője. 1541-ben ott nyomtatták Sylvester János Újszövetség fordítását, amely az első Magyarországon megjelent magyar nyelvű könyv volt. Sárváron kicsi, de annál összetartóbb, lelkesebb a református gyülekezet, a most megkapott cím pedig újabb lehetőségeket kínál majd nem csak nekik, hanem az evangélikusoknak is kulturális és egyházi szinten is. Szentgyörgyi László református lelkésszel Tóth Béla beszélgetett.
A Kárpát medencei Református iskolák tanévnyitójára került sor a Nagyenyedi felújított közel 400 éves Bethlen Gábor Református Kollégiumban, Nagytiszteletű Szegedi László generális direktor az eseménnyel kapcsolatosan rádiónk munkatársával, Szecsődi Árpáddal beszélgetett.
Tanévnyitó ünnepséget tartottak szeptember 18-án a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban. Az ünnepség keretében adták át az intézmény új épületrészét, melyben egy új fiúkollégium, tornaterem és uszoda is helyet kapott. A hivatalos program után Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere beszélt az egyházi intézmények megtartó erejéről Kárpátalján. Kovács Elemér összeállítása következik…
A felvidéki Zempléni Egyházmegyéhez tartozó nagykövesdi gyülekezetbe pár hónappal ezelőtt került új lelkipásztor. Ez idő alatt a parókia felújítás mellett a lelki építkezéssel is foglalkoztak. De hogy milyen munkálatokat sikerült elvégezni és milyen alkalmakat tudtak szervezni az elmúlt hónapokban Nagykövesden, arról Böszörményi Tamással, a gyülekezet helyben lakó lelkipásztorával Molnár István beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





