2016.09.21. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
2009-ben nyitotta meg kapuit a KRE Diakóniai Központja által működtetett Szeretet Otthon Beregszászban, mely jelenleg 21 idős embernek jelenti az otthonát. Az intézmény bővítés alatt áll, melyre nagy szükség van, hiszen jelenleg is több mint százan várnak elhelyezésre - tudtuk meg Nagy Béla főgondnok úrtól, a Diakóniai Központ vezetőjétől …
2016. szeptember 19 én Nagyenyeden a közel 400 éves Bethlen Gábor Református Kollégium felújított iskola épületének együttesének az átadására került sor, kollégánk Szecsődi Árpád az iskola jelenlegi valamint volt diákjait kérdezte az iskolához fűződő emlékekről, élményekről, a következökben sorban megszólalnak: az iskola jelenlegi diákjai közül Groza Andrea, Fülöp Andrea, valamint az iskola volt diákjai Böröcky Károly és Nagy Jolánné Pénzes Ilona.
Vakok, látássérültek és idősek is kaphattak abból a MegaVoice nevű készülékből, amely segítségével a Bibliát lehet meghallgatni. A készüléket ingyenesen adta a Bartimeus Egyesület, akiket amerikai partnerei segítenek. A készülék napelemmel is tölthető, rádiót is lehet rajta hallgatni, és bővíthető memóriájának köszönhetően igehirdetések is vannak rajta. A magyar fordítású Biblia szövege a 2014-ben kiadott Revidált Újfordítású Biblia szövege, amelyet a Magyar Bibliatársulat készített. A hanganyag az Európa Rádió stúdiójában készült. Szegeden a Honvéd téri templom alaksorában adták át a készülékeket. A kezdeményezésről elsőként Miklós Tibort, a Bertimeus Egyesület vezetőjét kérdeztük. Hegedűs Márk összeállítása.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





