2016.09.30. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

2001-ben indult az első Kárpát-medencei osztály. Az első alkalom a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban valósult meg. 15 év távlatából ismét Beregszászba érkeztek a diákok, aki a helyiekkel együtt egy nemzet, de hat ország színeit képviselték. A programról Kocsis Mariannát, a gimnázium pedagógusát hallják. Riporter: Nagy Gabriella.

Bodor Emőke, a Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség tagja és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Színház és Televízió karának egykori tanulója egy kis izelitőt ad kínai útjáról. Riporter: Szecsődi Árpád.

Míg az előd a fizikai fejlesztésre helyezte a hangsúlyt, addig ő a lelki fejlődést tűzte ki célul – mondta el rádiónknak a Nyíregyházától 50 kilométernyire lévő szabolcsi település, Encsencs közelmúltban beiktatott református lelkipásztora. Fekete Lajos Péter terveivel kapcsolatban hozzátette: az előző időszakban szépült a templom és a gyülekezeti ház, az ő feladata pedig az, hogy a gyülekezet is fejlődjön, mind számban, mind lélekben. A mindössze 30-as éveiben járó fiatalember szerint korából fakadóan is könnyen szót tud érteni a gyülekezet minden korosztályával. A riporter Gaál Tamás.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...