2013.04.11. Határtalan

Mai összeállításunkba erdélyi, kárpátaljai és magyarországi hírekből válogattunk. 

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Pontos és eredményes munkát végez a magyar állampolgárság megszerzését elősegítő erdélyi Demokrácia Központ - mondta Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő sajtótájékoztatón pénteken Nyíregyházán. A hálózat adatai szerint Székelyföldön eddig több mint 79 ezer, Közép-Erdélyben 19 ezer, míg a Partiumban 46 ezer kérelmező kérelmét vették át, illetve honosítási dossziéját készítették elő - ismertette a hálózat felügyeletét ellátó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a tájékoztatón. Leskó Balázs felvételét hallják.

A kárpátaljai református líceumok tanárai és nevelői számára szervezett továbbképzést a Kárpátaljai Református Egyház Tanügyi Bizottsága és a Keresztyén Iskolák Nemzetközi Szövetsége.  A háromnapos tanfolyamon a református gimnáziumok pedagógusai előadásokat hallottak a biblikus gyermekszemléletről és annak a tanításra, tanulásra gyakorolt hatásairól, valamint arról, hogy a modern tudományok, mint az agykutatás is hogyan segíthetik a pedagógus munkáját. A képzésnek a Nagyberegi Református Líceum adott helyet. Fábián Kata Demeter Lászlóval, a Keresztyén Iskolák Nemzetközi Szövetsége Közép-Európai Központjának vezetőjével beszélgetett.

Ember az embertelenségben címmel Raoul Wallenberg egykori zsidómentő svéd diplomata emlékére fotó- és dokumentumkiállítás nyílt a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában. A tárlat Wallenberg életét mutatja be gyermekkorától kezdve az embermentésig. A kiállítás részleteiről Buzás Bori először Bölcskei Gusztávot a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét kérdezte, aki a tárlat megnyitóján a kiállítást Szabó Magda Abigél című regényéhez hasonlította.

„Az elmúlt 10 évben több mint 200 humorista-jelöltet hallgattunk meg – végignéztünk sok jó, és még több rossz produkciót, hogy aztán a közönség, tapsával és nevetésével, kiemelje az anonimitásból az arra méltókat. Így most 10 év távlatában eljutottunk oda, hogy az erdélyi humoristavilág gazdagabb lett egy Felméri Péterrel, Zsók Leventével, illetve olyan új tehetségekkel, mint György Botond, Balla Levente, Kun Zsolt – hogy csak egy párat említsek. A Szomszédnéni ugyan szervezőként sohasem versenyezhetett, de a Humorfesztivál nekünk is lehetőséget adott stílusunk és poénjaink csiszolására.” – mondta Bálint Ferenc humorista a Szomszédnéni Produkciós Iroda és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség közös, a Humorfesztivál programját beharangozó április 9-i sajtótájékoztatóján. A sajtótájékoztató után Bálint Ferenccel és Tóth Szabolccsal, azaz a Szomszédnéni Produkciós Irodával beszélgettünk. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...