2016.10.08. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában az elmúlt hét híreiből válogattunk.
Beregszászba érkezett a 15. Kárpát-medencei osztály. Az első alkalom a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban valósult meg. 15 év távlatából ismét Beregszászba érkeztek a diákok, aki a helyiekkel együtt egy nemzet, de hat ország színeit képviselték. A nyolc tanintézmény négy-négy diákot és néhány pedagógust delegál a programba, akik együtt alkotják az ily módon nemzetközivé váló osztályt. Nagy Gabriella összeállítása következik.
Október 3-án, hétfő délután nyitotta meg a 2016-2017-es tanévét a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata. A zenei szemelvényekkel és tudományos előadással tűzdelt ünnepséget követően Markó Bálint rektorhelyettest kérdezte Mihály Noémi.
Jótékonysági koncertet adott szeptember 29-én a munkácsi Trio Doma együttes. A Kezünkben a Jövő Alapítvány szervezésében a beregszászi bentlakásos óvoda javára szervezték a programot, melynek helyszínéül a Beregszászi Római Katolikus közösség temploma szolgált. Erről beszélt Zsebei Edit az alapítvány kórházmisszióért felelős munkatársa. Riporter: Nagy Gabriella.
A Kolozsvári Református Egyházmegyei ifjúsági bibliaismereti vetélkedőjére kerül sor 2016. október 1-én, az eseményről Batiz Zsoltot az Ifjúsági Szövetség elnökét rádiónk munkatársa Szecsődi Árpád kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





