2016.10.14. Határtalan
A Határtalan mai adásában a Barsi Református Egyházmegyében található Újlótra látogattunk, ahol Sándor Veronika lelkipásztor nyilatkozott a 200 darab Bibliából álló kiállításról és a legérdekesebb Bibliákról.
Hosszú sorok kígyóztak a szerző asztalánál Viola Judit történelmi kalandregényének bemutatóján, szombaton este. Az első kötetes írónő fáradhatatlanul dedikált, végül kevésnek bizonyult a könyváruház készlete. A református lelkipásztor Sasok a viharban című regénye vérzivataros, trónviszályos esztendőkben, a XIII. századi Magyarországra repíti az olvasót. Az írói álnéven alkotó lelkipásztort sokan elkísérték a gyülekezetből is a budapesti bemutatóra. Köztük is akadt, aki az új kalandregény nélkül tért haza, természetesen azzal a megnyugtató ígérettel, hogy otthon majd pótolják. A budapesti könyvbemutatón Fekete Zsuzsa kolléganőnk járt.
A modern Kolozsvár születése: botrányok, érdekek és balestek árnyékában címmel Fazakas László történész-kutató, az egri Eszterházy Károly Egyetem kutató asszisztense tartott előadást a MŰVELŐDÉS ESTEK keretében, 2016. október 13-án, csütörtökön, 18 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Az előadást követően a fiatal történésszel beszélgettünk.
Demény István fotográfus munkáiból nyílt kiállítás a Fodó Sándor kulturális központban, Beregszász szívében. A szenegáli élményeket bemutató fotósorozat egy vándorkiállítás részeként érkezett Kárpátaljára. A megnyitó után, maga a művész osztotta meg velünk nemcsak Fekete-Afrikában, de a világ számos pontján szerzett élményeit. Riporter: Nagy Gabriella.
A Barsi Református Egyházmegyében található Újlót adott otthont annak a 200 darab Bibliából álló kiállításnak, amely 2 évig járja majd a községeket és gyülekezeteket Szlovákiában. A kiállításról, a legérdekesebb Bibliákról felvidéki önkéntes munkatársunk, Ambrus Erika az újlóti lelkésznőt, Sándor Veronikát kérdezi.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





