2016.10.18. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
A Tiszáninneni Református Egyházkerület területéről málenkij robotra elhurcoltak dokumentációját kutatja Dr. Kovács Áron történész-könyvtáros. A Gulag-sors konferencián tartott előadás után Jászter Beáta arról kérdezte, hogyan és kik dokumentálták az elhurcolást, s hogy mit tett az egyházkerület az elhurcoltakért.
Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkipásztor gyülekezete 86 tagjának kíséretében október elején Rómába látogatott, ahol Ferenc pápával is találkoztak. Erről beszélgetett vele Mihály Noémi és Szegedi Csaba.
Egyháztörténeti konferenciát szereztek dr. Ortutay Elemér születésének 100. évfordulója alkalmából. A Holnap is felkel a Nap címmel megrendezett találkozó a huszadik századi Kárpátalját mutatta be a görög katolikus pap élettörténetén keresztül. Ennek kapcsán foglaltak helyet rádiónk kerekasztalánál Espán Margaréta, az Ortutay Elemér Szakkollégium nevelője, a konferencia egyik szervezője, valamint Ortutay Mária a hitvalló, aranymisés áldozópap lánya. Velük, Birta Zoltán beszélgetett.
Én még nem vagyok hívő, de elindultam a Jézus felé vezető úton – ezt mondja Zoltán, aki a nagyfai büntetés-végrehajtási intézetben tölti ítéletét. Nagyfán, ahogy az ország többi börtönében és fegyházában, 2000 óta működik börtönlelkészi szolgálat. Azóta rendszeresek az istentiszteletek és hitéleti alkalmak az intézetben. Most következő összeállításunkban a nagyfai református börtöngyülekezet tagjaival beszélgetünk, hitükről, megtérésükről és a börtönben lévő hitéletről. Összeállításunkban a fogvatartottak nevét megváltoztattuk. A riporter Hegedűs Márk.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





