2016.10.20. Határtalan

A Határtalan mai adásában a borzovai tini-táborról számolunk be, ahol idén több mint negyven fiatal töltött együtt öt napot, miközben a boldogság témájával foglalkoztak.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Öregdiák találkozót rendeztek a Sárospataki református Teológiai Akadémián, amelyen először Pásztor Dániel a Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője hirdetett igét. Ezt követően Füsti-Molnár Szilveszter, rektor szólt a jelenlévőkhöz. Bódisz Attila összeállításában elsőként Füsti-Molnár Szilvesztert, a teológia rektorát hallják.

Október 6-a és 9-e között szervezték meg Kárpát-medence-szerte a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű háromnapos önkéntes akciót. Kollégánk, Szecsődi Árpád az önkéntes akcióval kapcsolatosan Veres Csabát a 72 óra kompromisszum nélkül kezdeményezés erdélyi koordinátorát, valamint Törő Attila és Szegi Máté teológusokat, az önkéntesnapok résztvevőit kérdezte.

A Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Alapítvány szeptember elején jött létre. Melynek elnöke a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, Zán Fábián Sándor. Akit az alapítvány első nagyszabású programja, az Otthoni Beteggondozó Szolgálat megnyitóján kérdeztünk. Riporter: Nagy Gabriella. 

Több mint egy évtizede szervez a Firesz évente tini tábort a szilicei fennsík peremén, Borzován. Idén több mint negyven 13-17 éves fiatal töltött együtt 5 napot, miközben a boldogság témájával foglalkozott. Erről faggatta őket és a főszervezőt felvidéki önkéntes munkatársunk Molnár Árpád.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...