2016.10.25. Határtalan
A Határtalan mai adásában a bacskai gyülekezet templombelsőjének megújításáról, berendezési tárgyainak cseréjéről hallhatnak beszélgetést Kendi Csaba esperessel, aki a Bacskai Református Egyházközség lelkipásztora.
Hasonmás kiadásban a legújabb Reformátusok Lapja mellékleteként megjelent a Reformáció c. újság, amely 1956-ban a forradalom idején indult országos református hetilapként. A lapból akkor csak egyetlen szám jelenhetett meg, 25 ezer példányszámban. A lap főszerkesztője Ravasz László püspök, szerkesztője pedig Gyökössy Endre lelkész volt. Az akkor lapot T. Németh László, a Reformátusok Lapja főszerkesztője mutatta be rádiónknak. A riporter Hegedűs Márk.
A Székely Könyvtár sorozatban megjelent Fodor Sándor Válogatott novellák című kötetet mutatták be csütörtök délután a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A kötetet Lövétei Lázár László és Molnár Vilmos, a sorozat, illetve a kötet szerkesztői ismertették. Az eseményt követően Lövétei Lázár Lászlóval, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztőjével, Mihály Noémi beszélget.
Krakkóban találkoztak a kárpát-medencei református egyetemi gyülekezetek. Október 21. és 23. között ismét Lengyelországban rendezték meg a hagyományos őszi találkozót. Az igei alkalmakkal és kirándulással egybekötött hétvégén kárpátaljai fiatalok is részt vettek, akik a beregszászi főiskolát, és az ungvári egyetemet képviselték. A Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet vezető lelkipásztorát, Maksai Attilát kérdeztük a programról. Riporter: Nagy Gabriella.
A Felvidéken található Bacskai Református Gyülekezet ez éven kezdte el templomának felújítását, és első lépésként a belső berendezési tárgyak cseréjét végezték el. A mindössze 141 választójogú egyháztagot számláló gyülekezet tervét nagyban segítette a Magyarországról érkező támogatás, ami mellett a saját odaszánásukra, fizikai és anyagi hozzájárulásukra is nagy szükség volt, hogy az ez évre tervezett feladatokat el tudják végezni. A bacskai gyülekezet templombelsőjének felújításáról a helyi lelkipásztorral, Kendi Csabával, felvidéki önkéntes munkatársunk, Molnár István beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





