2016.10.27. Határtalan
Hallgassa meg ma is a Kárpát-medencei Református Rádiók közös adását, a Határtalant.
Nemzetek együttélése, ukrán-magyar barátság, közös teherviselés – mind a kárpátaljai élet velejárója, hiszen olyan vidéken élünk, ahol különböző nemzetek, kultúrák hosszú évek óta megférnek egymás mellett.
A Kárpátaljai Projekt keretén belül Erdélybe Kispetribe és Kolozsvárra látogatott a Munkácsi Református gyülekezet néhány tagja, akik szolgáltak az említett gyülekezetekben, kollégánk Szecsődi Árpád az eseménnyel kapcsolatosan Taracközi Gerzsont a Munkácsi Református gyülekezet lelkipásztorával és Barabás Rékával a Kárpátaljai projekt munkatársával beszélgetett.
A holodomor az ukrán nép több millió emberéletet követelő katasztrófája. 1932 őszén és ’33 tavaszán az egész Szovjetunió területén végigsöpört a nagy éhínség. Az előzményeket és a húszas-harmincas évek nehézségeiről Barta Miklós beszélget Szamborovszky Nagy Ibolya történésszel, a Rákóczi Főiskola Apáczai könyvtárának igazgatójával...
A névtelen. Ezzel a címmel írt darabot az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére a hajdúsámsoni református gyülekezet két tagja, Szarka Zoltán és Szarkáné Kun Szilvia. A színdarab főszereplője egy szimbolikus alak, egy református lelkész, aki ’56 viharában, a szovjet megtorlás árnyékában is hű marad hivatásának alapeszméihez. A szerzőpárossal Oláh Ilona beszélgetett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





