2016.10.29. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában a Szentpéteri Református Egyházközségbe látogatunk, ahol 2016. október 9-én hálaadó istentiszteletet tartottak a templomon végzett felújítási munkálatokért.
A forradalom 1956. október 23-án kezdődött. A pártvezetés hosszú idő után engedélyezte a lengyel szimpátiatüntetést, ám addigra ez már egészen másról szólt. Az egyre gyarapodó tömeg a Pesti utcákon hömpölygött, aznap három fontos forradalmi központ alakult ki a fővárosban. Mindeközben vidéken és a határokon túl is terjedt a tüntetés híre. Kárpátalján pedig különös helyzet adódott, az akkor a Szovjetunióhoz tartozó kárpátaljai katonaköteles férfiakat, saját nemzetük ellen küldték harcba. De hogyan jutottunk el idáig? Erről mesél Váradi Natália a Rákóczi Főiskola történésze…
Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) 2016. október 20-án, csütörtök este 7 órakor rendezett kiállítást az Apáczai Galériában Áthatások címmel. A tárlatot Németh Júlia műkritikus nyitotta meg, Kántor Lajos pedig Kolozsvár arculatáról beszélt, de fellépett még Bogdán István színművész is. A tárlat-megnyitót követően Székely Géza képzőművész-tanárral beszélgettünk.
Közösen emlékezett ’56 hőseire Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, a Beregszászi Magyar Konzulátus, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. Október 20-án Ungváron emlékeztek a korábban felavatott ’56-os emlékműnél, majd a forradalom és szabadságharc következtében elítéltek börtönének falát koszorúzták meg a résztvevők. Az ünnepség este zenés-irodalmi műsorral folytatódott az Ungvári Megyei Zenés-Drámai Színházban.
Hálaadó istentiszteletet tartottak 2016. október 9-én Szentpéteren, a református templomon elvégzett felújítási munkálatokért. Kicserélték a templom tetőzetét, új ablakok kerültek a régiek helyére, a főbejárati előtti rész új járólapot kapott és új parkolókat is kialakítottak. A költségek közel 19 ezer eurót tettek ki. Felvidéki munkatársunk Kocsis László gondnokkal beszélgetett a munkálatokról.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





