2016.11.03. Határtalan

Hallgassa meg ma is a Kárpát-medencei Református Rádiók közös műsorát, a Határtalant.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Gulág Emlékév kapcsán számos programot és pályázatot hirdettek meg idén. Ezek között szerepelt egy olyan film készítésének lehetősége is, mely ezt a témát öleli fel. Kárpátalján, 1944 őszén ún „málenykij robotra” hívták az embereket, mely több mint 40 000 férfit érintett. Az innen a munkatáborokba szállított férfiak sorsát, az itthon maradt nők helyzetét, és az ezekkel egy időben megindult vallási üldözéseket hivatott bemutatni az a dokumentumfilm, melynek rendezője, Bunda Rita, nemrég rádiónk kerekasztalánál foglalt helyet. Riporter: Birta Zoltán és Rajkó Balázs.

A nyár folyamán bejegyzett Erdélyi Audiovizuális Egyesület első kiállítását nyitották meg október 27-én Látható Kolozsvár címmel. Orbán Lajos amatőr fényképész két világháború között készített fotóit tekinthetik meg az érdeklődök, amellyel számtalan díjat nyert. Az Erdélyi Audiovizuális Archívumról és Orbán Lajos műveiről Buglya Sándor filmrendező, operatőr, egyetemi tanárt kérdeztük. Riporter: Mihály Noémi

A reformációra emlékeztek Mátészalkán, ami egyben a Kossuth téri templom felújításáról is szólt. Hálaadó Istentiszteleten mondtak köszönetet minden segítőnek. A Szatmári Egyházmegye és a reformátusok Szatmárért Egyesület első alkalommal adta át a nagy magyar teológus Milotai Nyilas Istvánról elnevezett díjat. Zsoldos Barnabás összeállítása.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...