A Világosság református egyházi műsor 2016. november 13-ai ajánlata
A Pátria rádióban a 7.05 órakor jelentkező műsor fő témája Jézus küldetése, aki nem azért jött, hogy elítéljen, hanem, hogy megmentse és világosságot adjon a sötétségben lévőknek. Beszámolunk a buzitai templom felújításáról, majd Mészáros János Elek magánénekessel, a 2012-es Csillag születik győztesével beszélgetünk.
Jézus világosságul jött a világba, hogy aki hisz őbenne, ne maradjon sötétségben. Sőt, nem elítélni jött a világot, hanem ezért, hogy megmentse. A témáról Kendiné Marcin Henrietta bacskai lelkipásztor osztja meg gondolatait.
Példaértékű közösségi összefogással újult meg az idén a buzitai református templom, amelynek a költségei hatvannyolcezer eurót tettek ki. Az október végén megtartott hálaadó istentisztelet kapcsán beszélgetünk Vajányi Tamással, a gyülekezet gondnokával.
Mészáros János Elek a 2012-es Csillag születik tehetségkutató győztese, Simándy- és Szenes Iván-díjas tenor, érdemes művész Szlovákia több református templomában is adott már bizonyságtételeivel egybekötött koncertet, többek között Dunaszerdahelyen. A szülőfalujában a presbiteri tisztséget is betöltő magánénekes vall hitéről, küldetéséről és a templomi koncertekről.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.
A műsor ismétlésére másnap, hétfőn 13.05 órakor kerül sor.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





