2016.11.08. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Kis küldöttség érkezett nemrég az anyaország szívéből Beregszászba, a helyi Karitas és a római katolikus közösségek megsegítésére. Az adományozókkal Birta Zoltán beszélget…

A nyár folyamán bejegyzett Erdélyi Audiovizuális Egyesület első kiállítását nyitották meg október 27-én Látható Kolozsvár címmel. Orbán Lajos amatőr fényképész két világháború között készített fotóit tekinthetik meg az érdeklődök, amellyel számtalan díjat nyert. Az Erdélyi Audiovizuális Archívumról és Orbán Lajos műveiről Blos-Jáni Melindát, egyetemi oktatót, a tárlat kurátorát kérdeztük. Riporter: Mihály Noémi.

November 26-ig tart az a koncertsorozat, amelyet a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett a reformációi emlékbizottság és az emberi erőforrások minisztériuma. A koncerteket 14 vidéki város református és evangélikus templomaiban tartják, a miskolci koncertet november hatodikán vasárnap este 6 órától a Kossuth utcai református templomban hallhatta a közönség. A zenei hitvallásaink címet viselő sorozatban három tehetséges fiatal orgonaművész, valamint szólisták és kamarakórus adott bepillantást a protestáns egyházi és műzene évszázadaiba. A szervező Böszörményi Gergelyt Fekete Zsuzsa kérdezte.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...