2016.11.10. Határtalan

A Határtalan mai adásában a Komáromi Református Egyházmegyében megtartott hálaadó ünnepi istentiszteletéről számolunk be, ahol hálát adtak az Emberi Erőforrások Minisztériumától érkezett támogatásokért, amelyek révén húsz projekt valósulhatott meg.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Mérnöki optimum és krisztusi mérték címmel az első magyarországi mérnöktalálkozóra várják az érdeklődőket Budapesten, november 19-én szombaton. A fórum célja – a többi közt - hogy az ember technológiai lehetőségeit túlhangsúlyozó világban erősödjön a református identitás a mérnöki munkát végzőkben. Németh Balázs szervező az Európa Rádiónak azt mondta: szeretnék egy szakmai műhely alapjait is letenni, ami a mérnökhallgatók keresztyén szemléletformáló képzésének részévé válhatna. A november 19-i találkozón a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részleteket a www.parokia.hu oldalon olvashatják. Németh Balázs református lelkész, egyetemi oktatót Fekete Zsuzsa kérdezte.

November 5-én egy devised színházi projektet láthatott a nagyérdemű a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A Homemade című előadás a Szüleink-projekt eredményeként született és egy igen hosszas kutató- és munkafolyamat előzte meg. 2016 márciusában 70 mélyinterjút készítettek 12 és 19 év közötti fiatalokkal, illetve felnőttekkel a szülő-gyermek kapcsolatról.

Kiskörzeti csendesdélutánt szerveztek november hatodikán a Nagymuzsalyi Református Gyülekezetben. Az alkalom a reformáció 500. évfordulójának fényében a reformáció, a megújulás jegyében telt. Az délután kezdődő programra teljesen megtelt a gyülekezet kis körtemploma, melyre a helyiek mellett, a környező falvak hívei is szép számban érkeztek. Az alkalom után Nagy Gabriella beszélgetett Baksa Zsolt helyi lelkipásztorral.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumától a 2015-ös év végén kapott támogatásokból az idén elvégzett felújítási munkálatokért először a Komáromi Református Egyházmegyében adtak hálát az alig ötven gyülekezeti tagot számláló Udvardon, ahol a kis közösség jelentős összeggel járult hozzá, hogy a temploma megújuljon. A református templomban megtartott alkalom igehirdetéssel kezdődött, majd köszöntő beszédekkel folytatódott. Az eseményről felvidéki munkatársunk Iski Ibolya készített összeállítást. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...