2016.11.13. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában a Komáromi Református Egyházmegyében megtartott hálaadó ünnepi istentiszteletéről számolunk be, ahol hálát adtak az Emberi Erőforrások Minisztériumától érkezett támogatásokért, amelyek révén húsz projekt valósulhatott meg.
Kis küldöttség érkezett nemrég az anyaország szívéből Beregszászba, a helyi Karitas és a római katolikus közösségek megsegítésére. Az adományozókkal Birta Zoltán beszélget…
A nyár folyamán bejegyzett Erdélyi Audiovizuális Egyesület első kiállítását nyitották meg október 27-én Látható Kolozsvár címmel. Orbán Lajos amatőr fényképész két világháború között készített fotóit tekinthetik meg az érdeklődök, amellyel számtalan díjat nyert. Az Erdélyi Audiovizuális Archívumról és Orbán Lajos műveiről Blos-Jáni Melindát, egyetemi oktatót, a tárlat kurátorát kérdeztük. Riporter: Mihály Noémi.
Kiskörzeti csendesdélutánt szerveztek november hatodikán a Nagymuzsalyi Református Gyülekezetben. Az alkalom a reformáció 500. évfordulójának fényében a reformáció, a megújulás jegyében telt. Az délután kezdődő programra teljesen megtelt a gyülekezet kis körtemploma, melyre a helyiek mellett, a környező falvak hívei is szép számban érkeztek. Az alkalom után Nagy Gabriella beszélgetett Baksa Zsolt helyi lelkipásztorral.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumától a 2015-ös év végén kapott támogatásokból az idén elvégzett felújítási munkálatokért először a Komáromi Református Egyházmegyében adtak hálát az alig ötven gyülekezeti tagot számláló Udvardon, ahol a kis közösség jelentős összeggel járult hozzá, hogy a temploma megújuljon. A református templomban megtartott alkalom igehirdetéssel kezdődött, majd köszöntő beszédekkel folytatódott. Az eseményről felvidéki munkatársunk Iski Ibolya készített összeállítást.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





