2016.11.16. Határtalan
A Határtalan mai adásában Fazekas László püspök nyilatkozik az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak juttatott támogatás felhasználásáról.
A Debrecen utcáin élő hajléktalanokról több szervezet gondoskodik. Egyikük a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség „Reménysugár” Hajléktalanok Nappali Melegedője. Ez az intézmény a fiatal gyülekezeti tagok önkéntes szolgálatából nőtt ki, és ma már a nappali ellátás mellett éjjeli menedéket is nyújt az otthontalanoknak. A krízisidőszakban itt is megnő a forgalom, megszaporodnak a feladatok, de a munkát sok testvérközösség, illetve civil partner is segíti. Oláh Ilona következő interjúalanya Simon Judit, az intézmény vezetője.
Idén a Bulgária Telep Ifi és a Kolozsvári IKE közösen szervezi meg a már 16. kiadásához érkezett Kolozsvári Egyházmegyei Színjátszó Találkozót, amelyet 2016. november 19-én tartanak a kolozsmonostori református templomban. A részletekről a rendezvény szervezőjét Kelemen Árpádot kérdeztük. A riporter: Szegedi Csaba.
Immáron tizenegyedik alkalommal szervezte meg a KRISZ Tóháti alapszervezete a Szikra ifjúsági hétvégét. November 11. és 13. között tartották az alkalmat a Balazséri Béthel Konferenciaközpontban. A csaknem 130 főt befogadó programra mi is kilátogattunk. A foglalkozások között a szervezőket és szolgálattevőket kérdeztük.
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház az elmúlt év végén 1 milliárd forinttámogatást kapott a magyar kormánytól. A keretösszegből megegyezés alapján különböző célcsoportok is kaptak támogatást, többek között a hét magyar egyházmegye is, de mindegyiknek más összegből kellett gazdálkodnia. Ennek keretében száz projekt valósult meg, a támogatott összeg többségét felújításokra fordították a sikeresen pályázó egyházközségek. A támogatások felhasználásáról felvidéki munkatársunk Iski Ibolya kérdezte Fazekas László püspököt.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





